Az Összefogás dala az árvízkárosultakért musical sztárokkal!
2010.08.01. 11:08, Szandy
Szinetár Dóra, Bereczki Zoltán, Dolhai Attila. Ők mind részt vesznek a jótékony célú összefogásban, melynek részeként egy dalt énekelnek az árvízkárosultakért, számolt be róla a Duna TV. A sztárok a dalból videoklipet is készítenek, amelyhez a stúdiót az Operettszínház, a forgatáshoz a helyszínt a Művészetek Palotája adja. A dal eladásából származó pénzt az árvízkárosultak kapják majd meg. Természetesen beszámolunk majd a fejleményekről.
A dalt Szomor György írta, a zenét pedig a Mozart, az Elisabeth és a Rebecca musical zeneszerzője a magyar származású Lévay Szilveszter írta. Nem ez az első összefogás a színház sztárjaitól, hiszen még a nyár elején tartottak egy koncertet is az Operettszínházban.
