A siker legbiztosabb jele, hogy egyre gonoszabb pletykák keringenek a Bereczki-Szinetár színész-énekes házaspárról, akikkel a Bors készített interjút. 

Most akkor különváltak szakmailag vagy sem?
B. Z.: Dehogy váltunk külön. Egyszerűen arról van szó, hogy én készítettemegy önálló lemezt, és készülök egy nagy koncertre a Symában.
SZ. D.: Én pedig a Koldusoperát és a Kabarét próbálom. De a duettestünkkel is rendszeresen járjuk az országot.

Akkor is ilyen sikeres lenne a produkció, ha nem közösen lépnének fel?
B. Z.: Egyetlen egyszer előfordult, hogy Dóri helyett Janza Kata kolléganőm jött velem. Katóval egyébként több közös színházi szerepünk van, tehát ilyen szempontból összeszokott párost alkotunk. Vagyis mégsem, mert amit a feleségemmel csinálunk a színpadon, az több mint éneklés. A másfél órás műsornak van egy prózai része, amely egy kicsit a mi életünk. Természetesen a dialógusok színpadra kivitelezve, a poénok sarkítva, de mi vagyunk. Valószínűleg ez az oka annak, hogy amikor Janza Kata helyettesítette Dórit, teljesenmás hangulata volt az előadásnak. A nézők jelezték is, más volt, mint amire számítottak.
SZ. D.: Sok kollégánk a mi példánk nyomán megpróbált hasonló műsort készíteni. Azt gondolják, hogy ha mind a kettőjük ismert ember, akkor miért ne? Én ennek nagyon örülök, mert legalább megtudják, hogy ezért a közös sikerért is nagyon meg kell dolgozni.

A házasságukról ki és miért híresztelhette, hogy válságban van?
B. Z.: Az Operett igazgatója, Kerényi Miklós Gábor egyszer azt mondta nekem: „Figyelje meg, minél magasabbra jut a karrierjük annál több irigyük lesz és annál gonoszabb pletykák kelnek szárnyra önökről.” És igaza lett.
SZ. D.: A Rebecca próbája alatt több hangos vitánk is volt, ami kikerült a színházból, és a rosszakaróink egyből arra a következtetésre jutottak, hogy válságban a házasságunk.

Sok irigykedőjük van?
B. Z.: 2004 óta, amikor egyszer egy komment elolvasása után sírógörcsöt kapott, nem nézzük az internetes fórumokat. Miért sírt?
Sz. D.: Azt hiszem, azt írták: hogy néz ki egy 60 kilós Júlia?

Sokszor veszekszenek?
B. Z.: Nem veszekszünk, hanem vitatkozunk. Az első közös lemezünk felvételei közben például le kellett állnunk, és át kellett sok mindent értékelnünk.
SZ. D.: Persze, mert én a stúdióban nagyon civilként viselkedtem. Mivel a színházban megszoktam, hogy csapatmunka részese vagyok, furcsa volt otthoni környezetben dolgozni. Húztamhalasztottam a dolgokat, hogy még megkavarom a főzeléket, megcsinálok ezt-azt. Zolit ez nagyon idegesítette, és amikor ennek hangot adott, felháborodtam, hogy miért beszél velem úgy, mintha a főnököm lenne, amikor a felesége vagyok.
B. Z.: Igen, Dórival kapcsolatban meg kellett tanulnom úgy szidni, hogy közben dicsérem. Nem bírja elviselni, ha a hibáit felnagyítják. Tizenegy éve vannak együtt.

Melyikük tesz többet a kapcsolatukért?
SZ. D.: Én kispolgári családból származom, ahol megvoltak a klasszikus női és férfiszerepek, és mindkettőt anyukám csinálta. Cserébe az apukám mindig ott ült az asztalfőn, és vicceseket mondott. Ahogy múlik az idő, azt veszem észre, hogy egyre inkább olyan vagyok, mint a mamám. Amire nagyon büszke vagyok, hiszen nagyszerű ember, de a hibáit nem szeretném átvenni. Nem lehet egy férfit csecsemőlétben tartani. De visszatérve a kérdésre, mivel én vagyok a nő, az észrevehetőbb dolgokat én teszem hozzá a kapcsolathoz, de, hogy ez ilyen jól működik, abban Zolinak is nagy szerepe van. Például ő mer kettőnk közül nagyot álmodni.